Budapest,1900. március 14. – La Jolla, Kalifornia, 1982. szeptember 18.
Magyar gépész- és villamosmérnök, feltaláló, egyetemi oktató, aki jelentős szerepet játszott a televíziózás és a rádiótechnika fejlődésében. A József Műegyetemen szerzett gépészmérnöki diplomát 1923-ban, majd 1931-ben műszaki doktori címet. 1938-ban a rádiótechnika különleges kérdései és berendezései témakörben habilitált. 1924 és 1931 között tanulmányutakat tett Angliában, Franciaországban és Németországban. Angliában villamosmérnöki oklevelet is szerzett 1931-ben. Az Egyesült Államokban a Jeremias Smith-alapítvány ösztöndíjasa (öt hónapig, 1935)
A József Műegyetem Kísérleti Fizikai Tanszékén demonstrátorként kezdett dolgozni 1922-ben, majd tanársegéd, adjunktus és magántanár lett. 1940 és 1944 között a rádiótechnika meghívott előadójaként tevékenykedett. A magyar királyi Szabadalmi Bíróság titkára (1938–1939), szabadalmi bíró (1940–1946), szabadalmi döntőbíró (1947).
A Budapesti Telefongyár és az Egyesült Izzó tanácsadójaként is dolgozott a harmincas években. Számos szakcikket és könyvet írt a televíziózás és a rádiótechnika témakörében. Jelentős művei közé tartozik "A távolbalátás" és "A távolbalátás technikája".
A II. világháború után még néhány évig (1947 végéig) Magyarországon tevékenykedett, azonban nem sikerült elérnie, hogy folytathassa felderítőradar-kísérleteit, valamint szintén sikertelenül próbálkozott egy önálló műegyetemi Rádiótechnika Tanszék felállításával (ez csak 1949-ben valósult meg, nélküle).
Rensselaer Polytechnic Institute-ben 1949-1960 között végzett fejlesztő munkái közül különösen jelentősek a 10kH-es–400MHz-es rádióhullámok kisugárzásának és szórásának mérésére vonatkozó vizsgálati eljárások kidolgozása. Elektromos és mágneses vezérlésű színszűrők, illetve színjel- és lépcsőfeszültség-generátorok mellett különböző rendszerű színes televíziókat, színdiagram-rajzoló fotométert, valamint mátrix-kijelzős eszközöket tervezett.
Babits Viktor élete során több mint nyolcvan tudományos dolgozatot közölt, ennek kb. egyharmada magyar nyelven jelent meg. Ezen kívül még igen sok beszámolót készített magyar (és később amerikai) kormányzati finanszírozású kutatási és fejlesztési munkáiról: ezek nagy része azonban nem publikus, sőt közülük nem kevés a mai napig is titkosított dokumentáció.
Munkássága jelentős mértékben hozzájárult a televíziózás és a rádiótechnika fejlődéséhez. Bár neve ma kevésbé ismert, életműve fontos része a magyar és nemzetközi műszaki tudományok történetének. A távolbalátással foglalkozó kutatások nemzetközileg is kiemelkedő jelentőségű úttörője, az elektronikus, ún. elektrosugaras televízió megalkotója, a modern színestelevízió-rendszer kidolgozója. Tanulmányai befejezése után kezdetben a budapesti műegyetemen Wittmann Ferenc Rádiótelegráfia és rádiótelefónia című tantárgya kísérleteibe kapcsolódott be, ezekhez rádióvevőket, végerősítőket és hangtechnikai készülékeket tervezett. Első, a mechanikus televízióra vonatkozó találmányát 1926-ban jelentette be (Álló- és mozgófényképek drótnélküli továbbítása címmel). Az adóoldalon Weiller-kerekes képbontót és fotocellát, a vevőoldalon pedig forgótükrös képösszerakót és Kerr-cellát javasolt. A képtávíróval és a televíziózással foglalkozó első nagyobb összefoglaló munkája 1929-ben jelent meg (A távolbalátás címmel), míg fotovoltaikus képbontó találmányát 1933-ban nyújtotta be. Ez utóbbiban elsőként javasolt lassú elektronsugár-letapogatású katódsugárcsöves képbontót, amely az ún. záróréteges vidikon ősének tekinthető. A töltéskép előállítása a belső fotoelektromos hatáson alapult: kvarc szigetelőlemezen rézoxidul fényelemek sokaságát rendezte el mozaikszerűen. Találmányát 1935-ben a Radio News folyóiratban is közzétette, s további ötletekkel is szolgált, amelyeket azután az RCA felhasznált a Vidicon márkanevű képfelvevő csöve fejlesztéséhez. Prizmás képernyőjű színes televíziós rendszerét 1936 júniusában mutatta be. A rendszere sem a képbontásnál, sem a megjelenítésnél nem használt forgó színszűrőket, az elektronikus képbontónál prizmasorokkal bontotta a folytonos átmenetű színszűrön át érkező képet vörös–kék–zöld összetevőkre. A találmány úttörő jelentőségét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy Goldmark Péter – a távolbalátás másik magyar úttörője – az első színes televíziójánál (1940) még mechanikusan oldotta meg a kép színrebontását, összeállítását. Kutatási területe kiterjedt a rádiótechnika minden ágára, az impedancia-számításokra, az elektroncsövek elméletére, a rádióhullámok terjedésére, a hangfelvételek készítésére; hőmérséklet-szabályozót, elektroakusztikus szeizmikus vizsgálóberendezést, mikrofonerősítőt tervezett, majd magyarországi pályafutása utolsó éveiben bekapcsolódott titkos honvédelmi fejlesztésekbe. A magyar királyi Honvéd Haditechnikai Intézet kutatója (titkosítva, ún. távolfelderítő radarrendszerek kutatásával és fejlesztésével megbízva, 1938–1944?).
Halála után, 1983-ban, családja és barátai Dr. Victor A. Babits Memorial Scholarship néven ösztöndíjat alapítottak egykori munkahelye, a Rensselaer Polytechnic Institute villamosmérnök-hallgatói számára.
