Kérlek támogasd a Rádiómúzeumot működtető Alapítványt
A támogatásoddal a Rádiómúzeum létezését segíted!
Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 

Skócia, Edinburgh, 1847. március 3. – Kanada, Baddeck, Új-Skócia, 1922. augusztus 2.

Skóciában született. Felsőfokú tanulmányokat az edinburgh-i és a londoni egyetemen folytatott. Apja, Alexander Melville Bell (1819-1905) kidolgozott egy fonetikai rendszert, ami „visible speech” ('látható beszéd') néven Alexander Graham Bell révén vált világszerte ismertté. A „visible speech” a süketek hangzóbeszédre tanításának kitűnő eszköze. Alexander Graham Bell 1868-70-ig apjánál dolgozott Londonban, majd az Amerikai Egyesült Államokba költözött 1871-ben. 1873-77 közt a bostoni egyetemen a hangfiziológiát tanított. Bell hitt az eugenikában, az örökletes süketséggel kapcsolatos vizsgálódásai során (édesanyja is nagyot halló/siket volt) hallásjavító készülékekkel kísérletezett. 1875-ben ennek során jutott el azokhoz a felismerésékhez, amelyek a telefon feltalálásához vezettek. 1876-ban szabadalmat kapott találmányára, amit be is mutatott a philadelphiai Centenáriumi Kiállításon. A telefont hatalmas érdeklődéssel fogadták, azonban a Egyesült Nyugati Távíró Társaság végül elállt a találmány megvásárlásától. Bell ezért 1877-ben megalapította a Bell Telephone Companyt, amely 1885-től American Telephone and Telegraph Co. (AT&T) néven fejlődött multinacionális vállalattá. Bellnek szinte gyermekkorától haláláig voltak más találmányai, például már tizenegy éves korában feltalálta azt a gépet, amely tisztítja a búzát, ennek révén jutott hozzá egy feltaláló műhelyhez, a továbbiakban az optikai távközlés, az otthoni légkondicionálás terén voltak találmányai, ez utóbbi hozzájárult a légi közlekedési technológia (repüléstechnika) fejlődéséhez. Az utolsó szabadalmaztatott találmánya, amit 75 éves korában jelentett be, a leggyorsabb szárnyashajó volt, ami még ma is létezik. Bell elkötelezte magát a tudomány és a technológia irányában. 1890-ben Washingtonban rendkívül hasznos információs centrumot létesített, ugyanakkor alapított egy társaságot, amely 1953-tól Alexander Graham Bell nevét viseli.  A társaság ma is él és működik. Halála napján az USA-ban minden telefonszolgáltatás egy percre megállt az ő tiszteletére

.



Kiegészítő információk