Olvasóink értékelése: 5 / 5

Csillag aktívCsillag aktívCsillag aktívCsillag aktívCsillag aktív
 
Üzbég, 1897. április 28. - 1947. február 26.
 
Fizikus, villamosmérnök, feltaláló Tanulmányait Pozsonyban és Budapesten végezte. Legjelentősebb találmányaiban a korszerű képcső alapelvét és felépítését írta le. Már az 1926-ban benyújtott szabadalmi kérelmében részletesen leírta az általa javasolt töltéstárolással működő televízió adó-vevő rendszert, majd az 1928-as prioritású magyar, német, angol, francia, USA stb. szabadalmaiban leírta a töltéstároló elektródát és a később gyakorlatban megvalósított tárolócső kiviteli alakját. Az első ilyen rendszerű, teljesen elektronikus, mozgó alkatrész nélküli, a töltéstárolás elvét is hasznosító megoldást 1933- ban V. K. Zworykin ismertette. Tihanyi volt az első, aki 1929-ben angol, majd francia szabadalmában a képfelvevő csőnél a toldalékcsövet alkalmazta. A távolbalátással kapcsolatos találmányaira tizenkét országban nyert szabadalmat. A harmincas évek elejétől televízióval irányított robotrepülőgépének fejlesztésével foglalkozott, először Londonban az Air Ministry laboratóriumaiban, majd az Olasz haditengerészet részére. 1935-től főképpen az ultrahang alkalmazására épülő találmányok kidolgozásával foglalkozott. Ezek közül legjelentősebb egy magasnyomású ultrahang sugárvetítő, melynek prototípusát Magyarországon építette fel.